2023. január 1., vasárnap

Iskolák versenye 1. ~ Ég veled!

Eredeti publikálás: 2018. február 28.

Februárban adódott szerencsém végre elolvasni Leiner Laura új regényét, ami ezúttal egy trilógia első része. A sorozatokat tekintve kevesebb terjedelmű lesz a megszokottnál és ez először kisebb aggodalommal töltött el. Emellett a fülszöveg és a borító azt mutatta, hogy esetleg rendhagyó módon komolyabb hangvétellel szembesülhetünk. Az utóbbi érzés telitalálatnak bizonyult, de Laura a rövidebb tervezése ellenére újra csak nagyon jó élményt nyújtott át az olvasóinak. :-)

Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen 1 évvel ezelőttig, amikor egy családi tragédia mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat és régóta nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól. Részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kíváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre. Bár határozottan vonakodik tőle, de a körülmények belesodorják őt ebbe az ismeretlen kalandba. Így a Szirtes Gimnázium négy-fős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyének titkos táborába, amivel kapcsolatban senki nem tud semmit és így felkészülni rá lehetetlen.

Leiner Laura az eddigi műveihez viszonyítva egy komplexebb és összetettebb hangulatú történetet alkotott meg. A verseny titokzatosságának váratlan izgalmai és a megszokott humorbombák mellett egy súlyos drámai hátteret ismerünk meg a főszereplő életéből. Erre még nem volt példa Laura eddigi műveiből, ami jelenleg az események nehézségei által átível az egész regényen és ez egy szokatlanul komolyabb hangvételt is eredményez. Ezúttal kivételesen nem egy csupa-vidám vagy legalábbis nem egy pozitívan előretekintő személyt ismerünk meg a középpontból. Ez eleinte éppen ellenkezőleg van így, ezt követően pedig a cselekmény és a körülmények hatására a főszereplő folyamatosan vívódni kezd saját magával. Ugyanis amikor végre visszatalálna önmagához, akkor a táborba kihelyezett verseny felettébb szigorú szabályrendszere felborít mindent. A kíméletlen kiesési rendszer által pedig felmerülnek olyan kérdések, hogy jelen körülmények között meddig érdemes barátkozni vagy inkább teljesen csak magunkra hagyatkozzunk-e. Talán nem túlzok azzal, hogy ez egy eléggé komoly pszihológiai hatást is bemutat nekünk. Imádtam, ahogyan mindez megjelent a könyvben. Emellett pedig ebben a környezetben sem mindenki az, mint aminek először mutatja magát. Meglepő az élettől, hogy én jelenleg pszihológiai elmélettel elkezdve Pedagógiai ügyintézőnek tanulok és ugyanolyan elgondolkodtató elméletek kerültek elém Laura történetvezetéséből is.
Egyéb érdekesség: trilógiaként hiába tudunk számítani a versenyben maradással, de a feladatok folyamatos rejtélyességével Laura mégis elérte a szokásos érdekfeszítő izgalmak felvonultatását. Valamiképpen zseniálisan csinálja és ezért szeretjük őt. ^^

Összesítve Leiner Laura újra nagyot dobbantott, ezúttal egy komolyabb oldalát mutatta be, és mindezáltal új kedvencet alkotott mindenki számára. ^^ Nagyon várom a folytatást, de sajnos 2 régi művének új kiadása miatt egészen őszig kell erre várni. Nem igazán értek egyet ezzel a módszerrel, de ez már nem ide tartozik. Az Iskolák versenyét a drámai háttere és pszihológiája miatt mindenképpen az idősebbeknek ajánlom.

16 éven felülieknek ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólad-Neked: Most először

Nyár elején kisebb megakadásban és újdonság hívogatásával leltem rá a feltörekvő Horányi Hanna Zelma regényére. Ugyan sok lemaradást szeretn...