2023. január 1., vasárnap

A Papírmágus - Mágus trilógia I.

Eredeti publikálás: 2018. március 31.

Ezúttal életemben először egy varázslós-ifjúsági fantasy sorozat 1. része került a kezembe, amit még Karácsonyra kaptam ajándékba. (A folytatások címei más mágus-nevekkel futnak.) Gondoltam már nyitni a varázslós fantasy könyvek felé, de magamtól még nem sikerült kiszemelnem egyet sem. Így kezdetnek kapóra jött az ajándék. :-) Ám sajnos nem tett rám olyan benyomást, mint amit vártam volna egy fantasy-tól.

Ceony összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane nevű mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány nagy álma által fémmágusnak készült volna, de mégis papírmágiára kárhoztatják. Szerencsétlenül járt lány nem is érti, hogy a papírnak milyen haszna van egyáltalán. Azonban a csodabogár Thane tanítása rácáfol előítéleteire. Amikor már kezd kibontakozni előtte a papírmágia rejtélyes világa, hirtelenül szembetalálja magát egy veszedelmeket hozó ismeretlen ellenféllel és szinte semmi reménye nem lehet felvenni ellene a versenyt. Mégis úgy érzi, hogy muszáj megpróbálnia. Ezáltal kénytelen megismerni a tiltott mágiafajtát és tanárának sötét múltját is, amiken át kell küzdenie magát a győzelemhez.

A történet kezdete érdekes koncepcióként kezdi bemutatni a különböző - át nem járható - mágiatípusokat és Ceony vívódását ezzel kapcsolatosan. Azonban rövid idő elteltével - minden előzetes tudás nélkül - hirtelenül szembesülünk a gonosz ármánnyal és főszereplőnk felkészületlen küzdelmére. Enyhe spoiler: ifjúsági besorolás ellenére Ceony mellett nem ismerünk meg más tanoncokat, miközben botfülű főszereplőnk megalapozott indokok nélkül és teljesen magára hagyatkozva vág bele a hajszába. Ez hiányérzeteket hagyott maga után. Egyrészről számomra egy ilyen történetből hiányzott több szereplő és velük bemutatott csapatmunka felvonultatása. Másrészről mindenféle előzmény és komolyabb tudás nélkül értetlenül álltam a főszereplő heves reakciója előtt. Ennek ellenére a történet a végkifejlet felé előrehaladva érdekfeszítő és fordulatos volt. Illetve a gyermeki tanulásból hirtelenül átcsapva nagyon komoly hangvételűvé vált a veszélyek által. De sajnos nem lehetett átérezni a döntések érzelmi hátterét és észszerűségét.
Mindemellett egyéb meglepő és szokatlan módon a könyv horror-elemeket is tartalmaz, amelyek néhol eléggé részletes leírásban kerülnek bemutatásra. Emiatt pedig ez a fantasy regény nem ajánlott gyerekek számára.

Összesítve hiányérzeteim által és a túl gyors történetvezetés miatt nem vált kedvencemmé. Lehetnek még benne lehetőségek és nem zárom ki a folytatást vagy más fantasy beszerzését, de most más úton haladok tovább.

16 éven felülieknek ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólad-Neked: Most először

Nyár elején kisebb megakadásban és újdonság hívogatásával leltem rá a feltörekvő Horányi Hanna Zelma regényére. Ugyan sok lemaradást szeretn...