Eredeti publikálás: 2019. július 17.
Az Üvegmágust követően rögtön eljutottam a lezárást nyújtó Mestermágushoz. Annak idején A Papírmágus felemásan nyerte el tetszésemet, majd Az Üvegmágus meglepően jobb benyomást keltett. Reméltem, hogy A Mestermágusnak sikerül a pozitívumokat folytatnia. Ám sajnos mégsem igazán sikerült neki.
Ceony súlyos titkot őriz, amit még tanárával sem mer megosztani. Miközben bizonyos kísérletezgetéseit korábban egy mágus sem tartott volna lehetségesnek, készülnie kell a hivatalos vizsgájára is. A részrehajlás látszatát elkerülve Emery egy régi riválisához küldi Ceony-t, hogy ott készüljön fel a sorsdöntő vizsgára. Ám a lány nem tudja teljes mértékben a tanulásnak szentelni idejét, múltjából ugyanis felbukkan egy gyilkos bűnöző. Ceony a családját féltve a szökött fegyenc nyomába ered. A mágustanonc minden új képessége együttvéve vajon lekörözheti a bosszúszomjas metsző mágiáját?
Ezúttal - nagyobb időugrás ellenére - elvarratlan szálakat szövögethetünk tovább az előző könyv nyomán haladva. A hivatalos mágia felborításából adódó kísérletezgetés és a korábbi rejtett bűnöző megjelenése izgalmasan próbálja lezárni a korábbi szálakat, miközben végezetül egy romantikus szál is erősen felépül előttünk. Az üvegmágia megismerését követően Ceony kísérletezései bizonyos szempontból újabb színt is visznek a mágikus történetbe. Ám ahogyan sejtettem, az eddigi mágikus felfogás felborulását csak Ceony szemszögéből ismerhetjük meg és nyitott módon nem mutat be bővebb világfelépítést. Mindemellett pedig úgy éreztem, hogy évek elteltével Ceony az új képességei által újra visszaesik meggondolatlan viselkedéséhez és ezzel is vívja magára a veszélyeket. Ez részemről rontott a korábbi élvezeti értéken és a végkifejletet sajnos már nem is élveztem eléggé.
Összegezve elmondható, hogy a második könyv sok fellebbentett momentumából többet ki lehetett volna hozni és azáltal akár több részt is megélhetett volna. A kifejezetten ötletes második rész után kisebb csalódásnak érzem, hogy pont a végkifejletre ilyen soványka maradt és így lett befejezve. Azoknak tudom ajánlani, akiket nem zavar az ennyire nyitva maradt megoldás.
16 éven felülieknek ajánlott.
Moly-értékelésem: 3 plusz fél csillag.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése