2023. január 1., vasárnap

Az Üvegmágus - Mágus trilógia II.

Eredeti publikálás: 2019. május 28.

1 év elteltével névnapi ajándékként jutottam hozzá A Papírmágus mindkét folytatásához. Nem voltam teljesen megelégedve az alaptörténettel és a szereplőkkel, de ennek ellenére szerepelt a kívánságlistámon. Végül ezúttal is igaz volt az nálam, hogy a folytatás képes jobban teljesíteni.

Ceony Twill folytatja papírmágusi tanulmányait, ám tanárával nem tud olyan könnyen dűlőre jutni. Amikor ketten együtt macska-egér játékba keverednek egy bosszúszomjas varázslóval, Ceony-nak döntenie kell. Mások védjék meg vagy ő maga próbálja megóvni a szeretteit a fenyegetéstől. Végül pedig olyan titok birtokába jut, amely az egész mágikus világot kifordíthatja a sarkából. Csak rajta áll, hogy képes-e megakadályozni a veszedelmes tudás kiszivárgását. A papírmágus folytatása még magasabbra emeli a téteket.

A Papírmágus esetében is azt tudom mondani, hogy - a túl gyorsan haladó előzmény után - alaposabban megírt folytatást olvashatunk. Egy új pozitív főszereplő mellett ezúttal két új ellenséget is kapunk, miközben a címből adódóan egy másféle mágiát is megismerhetünk. Enyhe spoiler: ez ráadásul a főszereplő Ceony életében is jelentőséget kap. Mindettől eléggé változatossá vált a történetvezetés, miközben - korábbi eseményeket követően - ezúttal Ceony újabb magánakcióit is jobban meg tudtam érteni. Őszintén szólva sokkal érdekesebb volt az üvegmágiáról olvasni, mint a papírmágiáról. Így utólag megértettem főszereplőnk korábbi ódzkodásait. :D A végkifejletben kifejezetten érdekfeszítő volt a veszélyes titok felbukkanása. A történet ezzel valóban egy olyan momentumot tár elénk, amivel az egész kialakított világkép vagy mágikus felfogás felborítható. Azonban az igazság az, hogy a regény eddig sem mutatta meg nekünk teljesen ezt a világot és csak trilógiának készült. Kétségeim vannak afelől, hogy ez az érdekes helyzet mennyire került bemutatásra.

Végezetül csak azt tudom elmondani, hogy jelen esetben is jobban tetszett a folytatás és a felvázolt események függvényében kíváncsian el is kezdtem A Mestermágust. :-)

16 éven felülieknek ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólad-Neked: Most először

Nyár elején kisebb megakadásban és újdonság hívogatásával leltem rá a feltörekvő Horányi Hanna Zelma regényére. Ugyan sok lemaradást szeretn...