2023. január 1., vasárnap

Mégsincs vége! (Vedd már észre! II.)

Eredeti publikálás: 2018. december 16.

Az  Ellenpontok sorozatának eddigi befejezését követően mégsem tudtam teljesen eltávolodni a történetektől vagy éppenséggel egyik történettől, s rátaláltam erre a gyöngyszemre. Egy könyvesboltban nézelődve figyeltem fel Erdős Zsuzsanna újabb és saját kiadású könyvére, ami márpedig az Ellenpontok második részének különálló folytatása. Ilyennel még szintén nem szembesültem a könyvpiacon, úgyhogy ez is egy nagyon jó könyv-ismeretségi tapasztalat számomra. :-) Annak idején a "Vedd már észre" kritikájához meg is írtam, hogy pont a megoldást nyújtó jegyzethez nem állt jól egy drámai csavarral ellátott függővég. Úgy tűnik, hogy rajtam kívül sokan sérelmezhették ezt és így Erdős Zsuzsanna ezért bátorkodhatott folytatással. Megjegyzem, hogy nagyon-nagyon jól tette. :-) Úgyhogy azonnal ez lett a következő projektem. Ám olyan magánéleti gondok adódtak nálam, hogy sajnos egy időre félre kellett tennem a könyvet és ezért húzódott idáig az olvasásom. De cserébe - újabb képregény által - azonnal hozok ide egy másik elemezést is. ^^

Niki és Soma - rengeteg félreértést leküzdve - végre összejöttek, de két röpke hét járás után útjaik egy időre elválnak. Soma kénytelen elkísérni a szüleit egy fél éves dél-afrikai kiküldetésre, de mindkét fiatal bizakodik az erős megpróbáltatás átvészelésében. Hála a teknikának, jól viselik az első heteket és barátaik is próbálják tartani bennük a lelket. Soma próbál beilleszkedni új környezetébe, ám néhány csapattársa nem fogadja osztatlan lelkesedéssel a dél-afrikai röplabdacsapatban. Időközben Soma új barátaival egy koncertre megy a világ végén, míg Niki több-ezer kilométerrel arrébb egy szülinapi buliba hivatalos. Szerencsétlenül összefolynak a szálak és intrikák hálóiban robbannak a bombák... A "Vedd már észre!" olvasói a szereplőket annyira megkedvelték és annyira hiányolták keresztbe-vágott történetük folytatását, hogy ezúton önálló kötetként felváltva mesél a két balszerencsés főhős. S ezúttal sem megy minden simán, a kalandoknak mégsincs vége.

A korábbi ellentét-bemutató történetet követően ezúton több szálon futva és összetettebb formában olvashatjuk a hiánypótló folytatást. De minden ott folytatódik, ahol az Ellenpontok végén drámai fordulattal annyiban maradt. Mivel ez a könyv nem az Ellenpontok keretein belül készült, így ezáltal forgathatóság helyett egymást követve és folytatólagos sorrendben olvashatjuk a két nézőpontot. Erdős Zsuzsanna teljes átérezhetőséggel adja át nekünk az újdonsült kapcsolat balszerencsés fordulatának minden lelki mozzanatait és esetleges következményeit, melyeket még magasabb szintre is emel. Részletes bemutatást kapunk Soma dél-afrikai életviteléből is, ami által rendhagyó élethelyzeteket ismerünk meg. Emellett pedig jobban megismerjük az eddigi szereplőket, több rávilágítást kapnak a mellékszereplők, központi szereplők között is alakulnak viszályok, megismerünk új szereplőket, és az alapvető nehéz helyzetet negatív szereplők által még újabb cselszövések is fordulatossá teszik. Ez pedig mindkét fiatal egyéni helyzetére is igaz. Kifejezetten az tetszett számomra, hogy a főhőseinknek milyen rafinált és áldozatkész baráti köre van. Ez a mai világban szinte már elképzelhetetlen, de mégis szívmelengető volt olvasni. A történet vége ezúttal nagyjából rátenné a pontot az I-re, azonban az írónő hirtelenül szintén nyitva hagyott egy kiskaput. Meglátásom szerint az olvasóra van bízva, de talán várható volna újabb folytatás is. Jelenleg nem tudok erről, de én nagyon megkedveltem Nikiéket és örülnék neki. :-)

Úgy gondolom, hogy az Ellenpontok hibáját követően minden igényt kielégítő és minden lehetőséget kiaknázó hiánypótló folytatásnak lehetünk tanúi. Nagyon örülök annak, hogy így és ilyen izgalmakkal tarkítva továbbhaladt vagy akár befejezésre is került a korábbi történet. Az csak az én saját sorsszerű balszerencsém, hogy pont hasonlóan rossz periódusban félre kellett tennem a könyvet és sajnos sokáig nem tudtam hozzányúlni. Annyira átélhető az egész könyv, hogy pont a legrosszabbkor került a kezeim közé. De erről Erdős Zsuzsa nem tehet, ő egy kifogástalan folytatást nyújtott számunkra és köszönet jár érte. Nagyon remélem, hogy ezáltal elindul ezen az úton és így olvashatok még tőle ilyen remek történeteket. :-) A korosztályt pedig ezúttal magasabban állapítom meg az erősebb drámai vonulat miatt.

16 éven felülieknek ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólad-Neked: Most először

Nyár elején kisebb megakadásban és újdonság hívogatásával leltem rá a feltörekvő Horányi Hanna Zelma regényére. Ugyan sok lemaradást szeretn...