Eredeti publikálás. 2018. június 29.
Terveimnek megfelelően folytattam a crossover képregényt. Az első rész kisebb csalódáskeltését követően ez jobb alkotásnak bizonyult.
Miután a Hadley's Hope terraformáló kolóniát elözönlik a xenomorfok, néhány reményvesztett túlélőnek sikerül elmenekülnie egy bolygómérnök vezetésével. Rozoga űrhajójuk az LV-223-as holdon ér földet, ahol vesztükre ismét szembekerülnek az Idegenekkel. Az egyre fogyatkozó számú csapat tagjai az egyetlen esélynek azt látják, ha a bolygómérnök Russel megtalálná a szabadulás kulcsát. Ha még nem volna túl késő, ám újabb veszélyforrásként rábukkannak a Prometheus vesztét okozó biológiai fegyverre is.
A képregény idővonala érdekes módon visszaugrik az első átívelésben látható mentőegység katasztrófájára. Ezáltal egy kerek melléktörténetet ad az Alien második részéhez. Tehát a képregények ide-oda ugrálnak az időben és ezúttal fordított módon az Aliens beívelése a Prometheus képregény elé helyezhető. Ezt én akár egy készítői fricskának is nevezném. :-) Az Alien második részéből átirányított sztori az Idegenek mellett meglepő módon részletesebben rávilágít az LV-223 rejtélyes élővilágára és a Prometheus által ismert genetikai fegyver működésére is. Kifejezetten tetszetős, ahogyan a xenomorfok pusztítása mellett bemutat emberi és összetett hibridizációs átalakulást is. Azt mondanám, hogy ezzel a hiányzó történettel ez a képregény már megfelelően összeköti az Alien-eket a Prometheus film rejtélyeivel. Eközben komplexebb ismeretet kapunk a szereplőkről és indíttatásaikról is, ami szintén pozitívan hat a könyvben. Plusz letaglózó módon szembesülhetünk azzal, hogy egy apró és mégis rémes emberi mulasztás lehet felelős mindenki végzetéért.
~Hozzáteszek egy érdekességet az egészhez. A Fox stúdió hivatalos álláspontja szerint a képregények történetei beilleszthetőek a korábbi filmek idővonalába. Így viszont a 3.-4. rész sztornózása mellett továbbra is rengeteg irányba lehetne folytatni az Alien mozisorozatot, hiszen a xenók bőven megtalálhatók máshol és a képregények által új Halál bolygót kaptunk. Nagyon reménykedek, hogy új "Aliens: Awakening"-ben vagy utána egyéb filmben normálisan összekötik a folytatás alapkoncepcióját az eredet-kutatás lehetőségével. (De például nincs egyértelműen kimondva az LV-426 űrhajójának elpusztítása sem.)
Az első átíveléshez viszonyítva összetettebb képet alkot, jobb élményt nyújtott, és még szebb grafikával is rendelkezik. Ennek ellenére jelenleg azonnal nem folytatom a sorozatot, vagyis esetleg néhány hét múlva térek vissza hozzá. De az univerzumon vagy témán belül maradva egy régóta kiszemelt Alien regény következik számomra. ^^
Szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése