2023. január 1., vasárnap

Bexi 3. ~ Illúzió

Eredeti publikálás: 2016. június 17.

Magamhoz viszonyítva gyorsan befaltam a soron következő részt. De lássuk is! ^^

Bexi a második albumának sikere, egy londoni út, és Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának befellegzése után hirtelenül elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett és Márk szóba sem áll vele, de leginkább az újonnan fennálló zenei sikertelenségtől rendül meg. Szerencsére még mindig mellette állnak családtagjai és barátai, így talán a mélypont sem tarthat sokáig. Vagy még jobban elmerül?

Ahogyan a fülszöveg is prezentálja, a második rész eseményeit követően drámai módon széthullott minden. Amikor pedig már rendeződni látszódna 1-1 dolog, akkor újabb váratlan események hálójában ismételten a feje tetejére áll az élet. A történet ezúttal pedig már több szálon fut. Az előző 2 rész alapvetően 1-1 eseményre építkezett, de a 3. rész a bővülő csapattal kapcsolatosan többféle eseményt is bemutat. (Talán mondanám sem kell, hogy ezeken az eseményeken kitör a fejetlenség és még finoman fogalmaztam.) Ez igazán tetszett benne, mert így az erős 2. részt követően nem vált lapossá. :-) Illetve Leiner Laura még élesebben bemutatta a főszereplőkkel kapcsolatos sztárélet sötét oldalát. Jelen esetben arra gondolok, hogy bizonyos kötött helyzetekben sajnos nem cselekedhetnek kedvük szerint vagy nem mondhatják el a teljes igazságot a magánéletükről. Ezzel kapcsolatosan pedig sokszor párhuzamot vont a könyv címadó dalával kapcsolatban. Ez felettébb érdekes momentum volt az egész könyv olvasása alatt. :-) (Egyébként mindegyik rész címe egyben egy dalhoz is köthető.) Emellett Laura az egyre komolyabbá váló históriában visszacsempészte egyben a korábbi humort és jól vegyítette a hangulatok összhatását.

Összességében csak azt tudom elmondani, hogy a 3. rész tartotta a szintet vagy akár még inkább meg is ugrotta. Így pedig továbbra is nagy érdeklődéssel vetem bele magamat a folytatásba. :-)

16 éven felülieknek ajánlott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólad-Neked: Most először

Nyár elején kisebb megakadásban és újdonság hívogatásával leltem rá a feltörekvő Horányi Hanna Zelma regényére. Ugyan sok lemaradást szeretn...