Eredeti publikálás: 2016. június 19.
Ezúttal egy túrázásról írok, amire még nem volt példa. :-) Eddig is nagyon szerettem kirándulni, ami által a budai-hegyeket már nagyjából teljesen bejártam. A közelben alig maradt olyan hely, ahol még nem jártam volna. Akik ismernek engem és ismerték az előző blogomat, azok tudják. :-) De most egy annál is nagyobb programra vágtam a fejszémet. Egy Zoli nevű haverom invitálása alapján egész napos busztúrán vettem részt és az ausztriai Medve-szurdokhoz utaztam. ^^
Na most az egészhez tudni kell, hogy régen nagyon tériszonyos voltam. Az elmúlt évek alatt ezt látszólag legyőztem magamban és így már egyedül is eljártam kirándulni. Sőt: egyedül bizonyos szempontból még jobb, mert a magam ura vagyok. ^^ Ám márciusban csúnyán kifogott rajtam a törökbálinti kilátó, ugyanis a lépcsői a semmi fölött vezetnek el. Úgy éreztem, hogy egyedül nem vagyok képes megmászni. Illetve nem akartam megkockáztatni egy rosszullétet. Ezért akkor sajnos fel kellett adnom, de mindenképpen le akartam győzni ezt az - eddigiekben nem tapasztalt - újfajta félelmet. S ekkor került képbe a Medve-szurdok. (Zoli mindig ilyen nagy túrákra jelentkezik.) Tudtam előre, hogy valamilyen magasságban tyúklépcsőkön kell sétálni és mászni. De úgy gondoltam, hogy a viszonylag olcsó ár mellett társasággal együtt ezt simán bevállalhatom. Csak hát arra nem számítottam, hogy milyen is valójában a Medve-szurdok és mekkora magasságokban fogunk közlekedni...
A buszutazás a nagyon korai indulás ellenére odafelé kellemes hangulatban telt. Ausztriába átlépve már rögtön elbűvölt a táj. Mindenfelé magas hegyek álltak, miközben a falvak és a városok sokkal rendezettebbek. (Eddig még nem jártam Ausztriában.) Illetve nagyon sok hegybe épített alagúton haladtunk el, ami külön egzotikus pikantériát is adott az utazásnak. :-) Időközben csak a hegyek fölött tornyosuló gomolyfelhők miatt aggódtunk, de szerencsére Mixnitz-be megérkezve verőfényes Napsütés várt minket. :-) Innen első részként egy magasan emelkedő sziklás terepet kellett bejárni a Medve-szurdok bejáratáig. Már itt is találkoztunk néhány tyúklépcsővel vagy éppen függőhíddal, amik patakok felett íveltek át és a korlátjuk kissé mozgott. Nekem már ezek is megadták a parafaktort, ezért kezdtem aggódni a továbbiakat illetően. Ráadásul Zolival jött még két haverja, akik közül az egyikük szintén tériszonyos és ő igazából nem is nagyon küzdött ellene. A Medve-szurdok bejáratához kiérve láttam meg, hogy mekkora sziklás hegyen kell felmásznunk. Nagyon elbizonytalanodtam, ráadásul a szurdokban nem lehet visszafelé haladni és így értelemszerűen nem lehet visszafordulni sem. Olyan lehetőség volt, hogy esetleg előre eldöntve ne vállalja be az ember és akkor a busszal elviszik a szurdok mögötti végcélhoz. (A végcél egy távolabbra található tó volt.) A másik tériszonyos srác sem állt a helyzet magaslatán, de Zoli nagyon bíztatott minket. Ekkor pedig úgy éreztem, hogy ne legyen hiábavaló az ideutazásom és essek túl rajta. Ez pedig erőt adott a másik srácnak is és így vágtunk bele. :-) A szurdok elején még nem is volt nehéz a terep, de a hegy szélét elérve sziklafalak között és zuhatagok felett változatos formában haladtak a tyúklépcsők. Gondolok itt arra, hogy egyre magasabbra jutva sok helyen nagyon meredekre építették meg a lépcsőket és erre egyáltalán nem számítottam. Nagy lelkierőt kellett hozzá összeszednem és minden félelmemet le kellett küzdenem. Ez a szurdok első felében még eléggé nehezen ment, illetve a meredek részek fizikailag sem könnyítették meg a helyzetet. A zuhatagok látványa kárpótolt és megérte, de a biztonságérzetem hiánya miatt ezen a részen sajnos kevesebbet tudtam fényképezni. Pedig köztudottan nagyon szeretek fotózni. ^^ Illetve folyamatosan jöttek mögöttünk az emberek és a tyúklépcsők készítői nem gondoltak pihenőre. Így például egy meredek lépcsősoron nem is nagyon tudtunk volna megállni. Emiatt pedig szinte végigcaplattunk az egészen és ez így különösen nehéz volt. A szurdok felét elhagyva vált jobbá a terep. Itt már kezdtem megkönnyebbülve érezni magamat és jobban oda tudtam figyelni a természetre. A szurdok végéhez érve lehagytuk a mögöttünk érkezőket és közben elől mi is le lettünk hagyva. :-) Innen kb. fél órás séta várt ránk korábbihoz hasonlító meredek sziklás terepen és így jutottunk ki a pihenőhöz. Igazából éppen elég lett volna a szurdok nyújtotta megpróbáltatás és így is eléggé elfáradtunk, de a pihenés után a Teichalm-tóig még egy hosszadalmas sétát kellett tenni. Itt már annyira szétszéledt az egész buszcsapat, hogy már csak négyesben trappoltam Zoliékkal. :-) Ez az út lefelé haladt, miközben szép tájak vonultak el mellettünk. Először egy fákkal borított szakadék mellett haladtunk, ami után az ösvény egyenesbe került egy patakkal övezett legelőterülettel és itt sok-sok tehenet is láttunk. :-) Távolabbról pedig újabb hegyek voltak megpillanthatóak, amik mesebeli látványt nyújtottak. A korábbi szép zuhagatok ellenére és a fáradtságtól eltekintve ez a terület sokkal jobban tetszett nekem. :-) A tóhoz kiérve már teljesen kipurcantunk. Az előző pihenőtől kb. másfél óra alatt értünk ide és ez délután háromnegyed 5 magasságában történt. A buszt este 6 órakor tervezték hazafelé indítani, ezért még volt időm kicsit körülnézni a kis tavacskánál. Ezt már csak egyedül kezdtem el, de még fáradtan sem hagyhattam ki. :-) Később Zoli be akart csatlakozni, ám közösen elindulva a tó egyik oldalán találtunk egy szuvenírboltot és másképpen alakultak a dolgok. Zoli szólni akart a másik két srácnak, hogy még gyorsan idejöhetnének. Ekkor fél 6 múlt. Az történt, hogy már mindenki fent volt a buszon és a srácok sem akartak lejönni. Így pedig a busz inkább idő előtt visszaindult Budapestre. ^^ Kicsit kár a tó miatt, de jobb volt előbb elindulni. A hazautazás többnyire csendesen és a hosszadalmas út miatt vontatottan alakult. Pihenővel együtt egy irányba 5 órás volt az utazás, pedig én simán ki tudtam volna nézni gyorsabb utat. A magyarországi pihenő után kicsit kellemetlen hangulatba kerültünk azáltal, hogy vajon milyen járatokat érünk el. Este 11 óra és éjfél között van az a periódus, amikor elfogynak a főjáratok és még nem minden éjszakai busz jön. Ám újabb szerencseként gyorsabb lett a busz és egy előre nem ismert lezárás miatt kaptunk alternatív leszállási lehetőséget. :-) Hát így zárult ez a hatalmas túra. ^^
Alapvetően nagyon kemény volt és bizonyos szempontból jobbra számítottam volna. Egyrészről a szurdok tervezői készíthettek volna pihenőrészeket is. Másrészről személyes véleményem szerint ezt az egész túrát 10 órás buszoztatással nem 1 napba kellett volna belesűríteni. Bár az is igaz, hogy ottalvással nyílván sokkal drágább lett volna. Mindazonáltal részemről felért egy nagy bátorságpróbával, amit kiálltam és ettől igazából felszabadultan érzem magamat. :-) Ezután nem szállhat szembe velem a törökbálinti kilátó sem. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése