Eredeti publikálás: 2017. március 1.
Már egy idő óta szemeztem ezzel a könyvvel és most utólagosan szülinapom miatt megkaptam egy barátomtól. Ez ismét egy ifjúsági regénysorozat első része, de az eddigi ismerős írónők helyett Tavi Kata tollából ered.
Lilla imád táncolni, ezért nyáron alig várta a gimit és a tánccsoportot. Ám közben a szomszédba költözött egy nagyon helyes srác, aki megzavarja a figyelmét. A szülei szerint valaha barátok voltak, de Krisztián mégis elutasítóan viselkedik a lánnyal. Lilla nagyszájúan lavíroz barátságok és szerelmek között az iskola nyüzsgő életében. Szurkol a meccseken, szenved a feleltetések alatt, és általában a középiskolások mozgalmas életét éli. Barátságok és harcias ellenségeskedések váltják egymást.
A regény felépítése és hangulata részben hasonlít a Szent Johanna gimiéhez, ami mellett egyesítve - a tánccsoport által - egy egyedi témakört is bemutat. Nagyon jól működhetne ez így együtt, ám Tavi Kata egy egész tanévet foglalt bele egy könyvbe és sok helyzetben nem részletezett kellőképpen. Részemről ez zsúfolttá tette, illetve a szereplőket nem sikerült jól megismertetnie. Emellett a szereplőket tovább említve Lilla kivételével nagyon sok hasonlóságot mutatott a gimis sorozattal, ami az elején még zavaróan is hatott. (Lilla viselkedése pedig nem is volt szimpatikus számomra.) A könyv igazi egyedisége vagy saját hangulata a felétől kezdett megmutatkozni számomra, amikor sokkal inkább előtérbe került a táncolás és közben felszínre került egy komoly összetűzés is.
A cselekmény komolyságát a gimi és a DAC közé helyezném el. Külön érdekesség ezzel kapcsolatosan, hogy a regény bekerült a Vörös Pöttyös könyvek listájára és közben a kiadó a borító hátuljára 14-es korhatárt tüntetett fel. Volt már egy olyan könyv, ahol sokkal durvább volt a történet és ezért fenn is akadtam a 14-es jelzésen. (Az volt a Massza.) Így ezáltal is többre számítottam volna, de a Nyitótánc nem üti meg a DAC regény 16-os karikás komolyságát. Én valójában inkább a magyar televíziós - létező - korhatárokat használnám a könyvekhez is, miközben szigorú hozzáállásom ellenére most igazából nem tudok erre 16-ost megadni. Ezért középúton jóváhagyom a kiadói 14-es ajánlást.
Végülis igazából tetszetőssé vált a történet, azonban ezt követően sajnos pont a végkifejletben csalódtam kicsit. Ugyanis - kissé kicsavarva - újra visszaköszönt egy nagy gimis utántöltés, mintha csak ugyanazt a szerelmi vívódást olvastam volna. Úgy gondolom, hogy mást is ki lehetett volna hozni belőle.
A felemás érzések és a hiányosságok ellenére igazából mégiscsak jó kikapcsolódást nyújtott, úgyhogy kíváncsi leszek majd a folytatásra. De most kicsit ugrálok a könyvekkel és valamennyi ideig más vizekre evezek. ^^
14 éven felülieknek ajánlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése