Eredeti publikálás: 2016. július 27.
A Bexi sorozat eddigi utolsó részét követően be tudtam fejezni az Angyalsors trilógiájának elolvasását is. :-)
Clara ismét egy új élethelyzetben igyekszik helytállni. Új tanulmányainak ideje alatt fölfedezi, hogy a korábbi bukott angyal most minden lépését figyeli. S nem is egyedül. Bár egyre inkább érthetetlenek a szándékai, de fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc. Clara-nak végül teljesítenie kell küldetését, ami szintén homályba burkolózik. De végre döntenie kell saját sorsáról és ez pedig így áldozatokkal jár.
Az előbbi részhez hasonlóan most sem tudom nagyon részletesen kifejteni magamat, de a zárórész számomra sokkal izgalmasabb volt az eddigieknél. Ezúttal nagyobb szerepként előtérbe kerül Clara egyik barátnője és egyszerre több látomás vezeti el őket a küldetésük felé. (Valójában Angyalnyár címmel egy kiegészítő kötet is foglalkozik már vele kapcsolatosan.) Emellett a végső összecsapáshoz egy sokkal veszélyesebb új főellenséget kapunk, ami szerintem még inkább lendített a csavaros történeten. A végső összecsapásokhoz közelítve részletesebbé és egyben félelmetesebbé is vált az események leírása. Ezért én már magasabb korhatárba sorolom ezt a részt. Az utolsó néhány fejezetnél ismételten nem tudtam letenni ezt a könyvet sem és így végigizgultam a szereplők sorsának alakulását. Enyhe spoiler-ként annyit jegyzek meg, hogy az eddigi látomásokkal kapcsolatosan a végére összeáll egy képlet. Szinte mindenre választ kapunk és így igazi kerek egésszé alakul. A végkifejletet egy újabb meglepő fordulattal megfűszerezve teljesen kielégítőnek és megfelelőnek tartom. Minden a helyére kerül és ez nagyon tetszett benne. :-)
Összesítve abszolút tetszett az egész trilógia és önmagában a lezárás is. Nagyon szerettem olvasni az angyalvérűekről. Kár, hogy nem lett más szálon tovább folytatva. A 3 rész közül igazi rejtélyessége miatt az 1. rész tetszett a legjobban. A folytatásokban 1-1 eseményt én nem így képzeltem volna el, de nincs igazi kifogásom ellene. Bár csak kölcsönkaptam ezt a sorozatot, de így is kedvencemnek tudom mondani. :-)
16 éven felülieknek ajánlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése