Eredeti publikálás: 2017. május 22.
Az Alien rajongók 5 év óta vártak erre a filmre, ami elkezdi összekötni a Prometheus-t az Alien-ekkel. (Ezenfelül még legalább 1 részt terveznek hozzá.) Annak idején eredetileg a Prometheus már Alien előzménynek készült volna, de végül Alien-mentesítve Ridley Scott biológiai fegyverrel és teremtéstörténettel teljesen másfelé vitte el az univerzumot. Ezáltal az elmúlt évek legmegosztóbb és legvitatottabb filmjévé vált. Számomra pedig sehogyan nem állta meg a helyét. Sem Alien kapcsolódásként, sem különállóan nem tetszett. Ridley Scott lassan készült a folytatással, aminek előkészületeit több változtatás által hosszú évekre el is nyújtotta. Időközben felröppentek olyan hírek, hogy másik rendező az Alien mozisorozat 3.-4. részét felülírva méltó lezárást tervezne Ripley harcához. Ez felrobbantotta az internetet és a sajtót, ám ezt követően Ridley Scott is dobbantott egyet. Ugyanis a Prometheus folytatását sokkal közelebb hozta az Alien univerzumhoz és elnevezte először még "Alien: Lost Paradise"-ra. Emiatt pedig a stúdió nem engedett egyszerre két - egymástól távol álló - Alien filmet forgatni és az előzményfilm élvezett elsőbbséget. Eleinte nagyon haragudtam az egész helyzetre és a Prometheus történetre, de ezután egyre jobb marketinganyagokat kezdtek csepegtetni erről a filmről. Ami pedig végül a Covenant mellékcímet kapta. Végül elérték azt, hogy az elmúlt 1 évben már bizakodva és tűkön ülve kezdtem el várni. Reméltem azt, hogy kijavítja a Prometheus hibáit és végre igazi Alien filmet láthatunk. Hát eljött a mozivetítés ideje és végeredményként teljes egészében felemás érzésem van róla.
A galaxis egyik nagyon távoli bolygója felé tartó Covenant nevű űrhajó legénysége véletlen egybeesésként felfedez egy csodás bolygót, ami egy eddig ismeretlen Paradicsomnak tűnik. Ám az új világ igazából sötét és veszélyes dolgokat rejt magában, amire nincsenek felkészülve. A bolygó egyetlen rejtélyes lakója a szintetikus David, a szomorú végű Prometheus-expedíció utolsó túlélője.
Az "Alien: Covenant" különálló filmként tekintve nosztalgikusan borzongató szórakozásnak félig megfelelő, ám nem áll korrektként az eredeti Alien-hez és a Prometheus-hoz sem. Ridley Scott sokkal többet kihozhatott volna belőle. Egy közmondással élve nagyobb volt a füstje, mint amilyen a lángja. Csak egy példa kedvéért: a lagymatag Alien versus Predator-ral semmilyen komoly bajom nem volt. A továbbiakat tekintve jobban örülnék, ha ez az egész eredet-kutatás inkább átkerülne egy Ripley-folytatáshoz vagy lehetőleg kikerülne Ridley Scott kezéből. Igazi méltó folytatás volna Ripley karakterének, ha ő göngyölítené fel a lények eredetét és megtalálná elpusztításuk kulcsát. De egy biztos: legközelebb sajnos már nem fogok ekkora bizalommal várni folytatásra.
18 év felett ajánlott.
Egyéb kiegészítésként külön értetlenül állok a magyar forgalmazással kapcsolatosan azáltal, hogy ez a film igazából nem is kapott semmilyen magyar címet. (Csak én kreáltam hozzá.) Az a legérdekesebb az egészben, hogy az amerikaiak ismeretlen okból a korábbi Lost Paradise munkacímet a semmitmondó Covenant hajónévre cserélték le. Csodálkozok azon, hogy a védjegyekké vagy szimbólumokká vált "halálos" magyar címek után a leleményességükről híres fordítók nem voltak képesek ezt az egy helyzetet a saját képünkre formálni. Hát ennyit az InterCom XXI. századi kreativitásáról is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése