Befejezett olvasás időpontja: 2015. június 24.
Thriller műfajú könyvre akartam vadászni és valaki Dean R. Koontz könyveit javasolta nekem. Első körben a tartalomismertetés alapján "A legsötétebb éjszaka" keltette fel érdeklődésemet.
A középpontban egy olyan fiatal nő áll, aki golden retrieverek megmentésére szentelte életét. A történet nagyon jól indul azzal, hogy a főszereplő az élete kockáztatása által megment és befogad egy különös retrievert. Ezután a kutya rejtélyes eseményeket idéz elő, ami egy tetszetős alaphelyzetet vázol fel. Ám közbeékelt zavaros mellékszállal tarkítva teljesen más vonal alakul ki, s a történet közepe vontatottá válik. Végül a finálé már nem lett volna rossz és izgalmas is, de az egésztől nem ezt vártam. Például a kutyáról nem az derül ki, mint amit korábban felvázolt volna a történet. Mindeközben az író munkássága ellenére pont ez a könyv nem egy igazi misztikus thriller. Sőt: néhol inkább a krimihez áll közelebb.
Összegezve nem rossz, de előzetesen másra számítottam. Ettől függetlenül pedig van még olyan regény Dean R. Koontz-tól, ami érdekelne. Most azonban Stephen King-től fogok olvasni. :-)
16 éven felülieknek ajánlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése